Lovardánk Magyarország keleti részén a Csengersimai határátkelő közelében az 1970 - es árvíz által elsodort Nagygécen található.
2010 nyarán sikerült megvásárolnunk a hajdani Nagygéci Kossuth T.sz. tanyát, ahol a romos épületekből megpróbálunk istállókat illetve lakóhelyeket varázsolni. Az 5 hektáros területen helye van a gyakorlópályának, füves ugrópályának, kissebb fedett lovardának, legelőknek...
A közeli erdőben a lejtőkőn és emelkedőkön a lovasok fejleszthetik egyensúlyérzéküket és bátorságukat.
A lovaknak hatalmas karámok állnak rendelkezésükre ahol kedvükre legelészhetnek, szaladgálhatnak és a nyári nap tüzétől az árnyékos ligetekben pihenhetnek.
Fontosnak tartottuk hogy a lovainknak nagy területen, szabad mozgásterük legyen, hasonlóan az eredeti vadon élő lovak körülményeihez.
A hozzánk ellátogató vendégeknek szeretnénk a ló szeretetével együtt a természet szeretetét is megmutatni, megtanulni a természettel harmóniában élni.
A lovarda vezetője, Dumitrán R. Zsolt:
„10 évvel ezelőtt kezdtem el lovasokat oktatni Szatmárnémetiben és környékén különböző helyszíneken, de kötődésem a lovakhoz még a 80 - as évekre nyúlik vissza. Nagyváradon elvégeztem a Hittudományi főiskolát, majd Gyógytorna- gyógytestnevelést végeztem a Testnevelés Egyetemen.
A lovasterápiával előbb Németországban ismerkedtem, majd a főiskola befelyeztével beiratkoztam a Budapesti Lovasterápiás központ által szervezett Hippoterápia Post Graduális képzésére.
Jelenleg is nagy szeretettel és odafigyeléssel igyekszem átadni tudásomat, tapasztalataimat a lovasoknak, és mégnagyobb szeretettel és türelemmel igyekszem átadni a ló - a lovaglás örömét a sérült gyerekeknek, embereknek. Számomra az a boldogség, mikor azt látom a gyerekek egész napos tévénézés vagy számítógép használat helyett, szívesebben jönnek ki a lovardába, lovagolnak játszanak együtt, dédelgetik a kiskecskéket, sétálnak a kiserdőben és beszélgetnek, nevetgélnek... Ezek a gyerekek a felelősségtudatot, a természet szeretetét játszva szívják magukba.”